A telenovella (a spanyol telenovela magyarosítása, amelynek összetevői a tele ’tévé’ és novela ’regény’) Latin-Amerikában a 20. század második felében kialakult, eredetileg spanyol és portugál nyelven sugárzott televíziós sorozat-műfaj, amely később az egész világon elterjedt és népszerűvé vált.

Telenovella, szappanopera és teleregény

Bár e három fogalom három különböző műfajt takar, gyakran összekeverik őket. A telenovellát főként az különbözteti meg az amerikai szappanopera műfajától, hogy míg az utóbbi több száz, egymással nem feltétlenül szorosan összefüggő epizódból áll, addig a latin telenovella viszonylag rövid: korlátozott számú, legfeljebb 100–120 (ritkábban 150–180) egymáshoz történetileg szorosan kapcsolódó – „folytatásos” – részből áll. A másik fő különbség, hogy a szappanopera terminológiát az angolszász családi jellegű televíziós sorozatokra alkalmazzák, míg a telenovellán eredetileg a spanyol vagy portugál nyelven sugárzott filmsorozatokat értik. A teleregény magyar szóalkotás, és főként hazai filmsorozatokat értenek alatta, melyek műfaja többé-kevésbé analóg az amerikai szappanoperáéval.

A telenovellák jellemzői, alfajai

Alapvetően kétféle telenovella típust különböztetünk: az egyik a klasszikus telenovella vagy „rózsanovella” (novela rosa), a másik pedig a modern telenovella.

A klasszikus telenovella mindig egy fiktív (gyakran abszurd), erős érzelmi töltetű romantikus történetet elevenít meg mély – sokszor eltúlzott – drámai elemekkel (innen ered a melodráma megnevezés is, amivel sokszor illetik őket, a görög melosz „dal” és dráma szavakból). A történet több egyszerű szálon fut. A főszereplő általában egy nyomorban élő gyönyörű ifjú hölgy, aki beleszeret egy, az elit társadalmi osztályból való férfibe: ezzel indul a történet kibontakozása, amikor is kialakulnak a drámai ellentétek a két réteg között. A történet egyszerű, érthető, és mindig rózsás a vége, vagyis az ellentétekből adódó problémák megoldódnak, a pozitív hősök megtalálják a közös boldogságot, míg a negatív szereplők megkapják a megérdemelt büntetésüket.

A modern telenovellák sokkal inkább az amerikai filmsorozatokhoz hasonlítanak, általában szereplőik fiatalok. Nincsenek túlzott drámai momentumok és gazdag–szegény szembenállás, így ezek a fajta sorozatok sokkal inkább elfogadottabbak más társadalmakban, mint a klasszikusak.

Egyik legfőbb jellemzője mindkét fajta telenovellának, hogy általában a hét minden napján sugározzák őket, és a forgatásuk többé-kevésbé egybeesik a vetítésükkel: gyakran amit egyik nap leforgatnak, másnap vagy még aznap este sugározzák a televízióban. Éppen ezért a telenovella szinte futószalagon gyártott műfaj. Mivel a színészeknek rendkívüli fizikai és szellemi megterhelést jelent, gyakran ügyes trükköket alkalmaznak a forgatásukkor: ilyen például, hogy a színészek egyik fülébe nem látható módon apró hallgatót helyeznek, amelyen keresztül a rendezők folyamatosan mondják a szerep szerinti szöveget, hogy ne kelljen az egész forgatókönyvet fejből megtanulniuk. Mindazonáltal a forgatások igen kimerítőek, sokszor a kora reggeli óráktól késő estig is eltarthatnak, hogy másnap levetíthessék az adott epizódot.

A telenovellák társadalmi megítélése

A klasszikus telenovellák társadalmi megítélése változó, és függ az adott ország kultúrájától, szokásaitól. Latin-Amerikában szórakoztatónak és kikapcsolónak tartják őket a mindennapi élet gondjai mellett, és még a legszegényebb családoknak is szinte mindegyiknek van műholdas televíziójuk, hogy követni tudják a történeteket. Jellemzően a fejlődő országokban a népesség nagyobb arányban kedveli a telenovellákat, mint a fejlett ipari országokban, ahol többnyire lebecsmérlően vélekednek róluk: a valóságtól túlzottan elvonatkoztatott, igénytelen műfajnak tartják őket.

Jelentősebb telenovella-készítő országok

Telenovellákat először Brazíliában, Kubában és Mexikóban kezdtek el gyártani az 1950-es években. Az elsők között szerepelt a brazil Sua vida me pertenece („Az életed hozzám tartozik”), a kubai Senderos de amor („A szerelem ösvényei”), valamint az Ángeles de la calle („Az utca angyalai”) Mexikóból. Az első valódi klasszikus telenovella azonban, amit már a hét minden napján sugároztak, Fernanda Villelitől a Senda prohibida („Tiltott ösvény”) volt 1957–1958-ban Mexikóban. Szintén Mexikóból származik az első olyan telenovella, amelyet több országban (többek között az Amerikai Egyesült Államokban, Oroszországban, Kínában) is levetítettek: az 1978-as Los ricos también lloran („A gazdagok is sírnak”). Napjainkban a legfontosabb telenovella exportőr országok: Mexikó, Brazília, Argentína, Venezuela, Kolumbia, Peru és Chile.

Bár a telenovella Latin-Amerikából származik, ma már nem kizárólag Latin-Amerikában készítik: a műfajt honosították az Egyesült Államokban, Európában, a Fülöp-szigeteken, Indiában és Kínában is.